Hirek
Még megmenthető a hagyományos, nemzeti identitást őrző székely falukép. De ennek érdekében sürgősen kell dönteni és cselekedni. Erre a következtetésre jutottak decemberben
„Nincs konkrét előírás se az anyag használatra, se a szín használatra.
Emiatt az önkormányzatnál alkalmazásban levő urbanisztikus mindig azt
hozza fel védelmül, hogy nem írta elő semmi, tehát a befektető aki
épít, vagy pedig a tulajdonos olyan színre festeti a házát, amilyenre
épp ő akarja” – magyarázza Fülöp Otília, Hargita megye főépítésze.
Ráadásul arra is van példa, hogy a tájidegen épület a régi, sorsára hagyott és megomló székely ház helyére került.

„Székelyföld, mint sok más hely Európában is, most azzal néz szembe,
hogy bezúdult a piacgazdaság és ezzel mindenféle építészeti divat,
miközben a hagyományos épületek pusztulnak, s azt gondoltuk, hogy
valamilyen mintát kell mutatni, hogy aki házat akar építeni az a mai
igényeknek megfelelően mégis hogyan tervezhet” – fogalmazott Ertsey
Attila, a budapesti Kós Károly Egyesülés építésze.
Ezt szeretné segíteni a Hargita megyei önkormányzat támogatta
falukép-védelmi házterv-pályázat is. Nemcsak új házak építésére, hanem
a régiek felújítására is vannak jó példák.
„Ezek a régi házak konzerv tömörséggel fogalmaztak meg egy életformát,
amire talán páran közülünk hajlandóak öregkorunkba visszatérni, vagy
nosztalgiából. Így fenntarthatóak. De a mai igény, tehát a házzal
szemben támasztott elvárások, az élettérnek a növekedése teljesen más
gondolkodást is megkövetel a házzal szemben.” – magyarázza Köllő Miklós
gyergyószentmiklósi tervező.
A Székelyföld épített örökségét védő tanácskozás résztvevői szerint a
székely ház építésére nincs egységes recept. De több szempont
figyelembe vételével megőrizhető a hagyományos székely falukép.
Az Országépítő Kós Károly Egyesülés, a magyarországi Kulturális
Örökségvédelmi Hivatal és a székelyföldi szakértők konferencián
elhangzó javaslatait egy kiadványban fogják megjelentetni. Ez a
székelyföldi önkormányzatok számára az építkezési engedélyek
kibocsátásánál irányadóként is használható lesz.
| If it was so, it might be; and if it were so,it would be; but as it isn' t, it ain' t. That's logic. |
| Lewis Carrol |
